Szerencsésen ideértem!

Az eddigi 56 órában igazából mindenben szerencsésnek mondhatom magam (kivéve a törött bőröndöt és a sim kártya mizériát).
Megpróbálok időrendben haladni a történésekben :) Ahogy ideértem, már a reptéren a kezembe nyomtak egy térképet, és nagyon segítőkészek voltak, az angolukat meglepően könnyen megértem szerencsére. Első felfedezésem volt, hogy a metró itt nem metró, hanem inkább villamos, de ettől függetlenül egészen hasonlóan csikorog, mint a pesti.
A lakást könnyen megtaláltam, bár a házszámok rettentően logikátlanok, egyrészt az utca 2 oldala nagyon el van csúszva (én a 927-ben lakom, velem szemben az 1066 van), és az oldalakon is rendszeresen kimaradnak számok (mellettünk a 923 van). Joao, a tulaj-lakótárs nagyon kedves és segítőkész, fel is cipelte a bőröndöm, és a már említett problémás sim kártyára is próbált megoldást találni. A lakás nem nagy szám, de teljesen rendben van, a célnak mindenképp megfelel. Vasárnap egy kis szusszanás után elindultam a városba körbenézni, ettem egy kebapot - még nem mertem kísérletezni a helyi specialitásokkal. Este természetesen hatalmasat aludtam, jól kifárasztott az út.
Tegnap (azaz hétfőn) nyakamba vettem a várost, kezdve az egyetemmel, ahova délután is vissza kellett mennem, mert akit kerestem, természetesen nem volt bent. Találtam egy nagyobb boltot, ott bevásároltam alaposan (viszlát, 50 €). Az árak nem vészesek, hasonlóak az otthoniakhoz, akárcsak a termékek, a gluténmentes pékáruk még olcsóbbak is. Délután elmentem az ESN Office-ba, szereztem egy ESN kártyát, amivel tudok regisztrálni az általuk szervezett programokra, és a sim kártyát is ott kaptam, amit nem tudtam eddig még aktiválni, portugál segítséggel sem - valószínűleg holnap elmegyek a szolgáltatónak egy standjához, hátha ott megoldják a problémát. Az irodában eltöltött 1-1,5 óra alatt (mert persze mindenki a hétvégén érkezett és most akarta a kártyáját) megismerkedtem néhány olasz lánnyal és egy lengyel párral, az olaszokkal este is találkoztam.
Este 8 körül indultam a városba, egy svéd lánnyal beszéltem össze, akivel már korábban facen beszéltünk, hogy velük tartok vacsorázni. Úgy látszik,, a túristaszezonnak messze nincs itt vége, alig találtunk helyet, ami nem méregdrága, és le tudtunk ülni...

Rengeteg utcazenész van kint, igazán hangulatos a város így este. Vacsora után bekapcsolódtunk az aktuális ESN programba (ribieira drinking games), de a "nagy" itatás igazán laza sangriával történt, inkább ismerkedős játékok voltak. A hangulat igazán szuper volt, a játékok után megjelent Tiago, a buddy-m, néhány mókás barátjával. Éjfél körül egyszer csak hirtelen leszakadt az ég, mint valami trópusi vihar - előtte még hencegtem a portugál fiúknak, hogy nincs is hideg, minek hoztam kabátot, aztán rájöttem, hogy miért.
Ma a minimumra csökkentettem a sétálást, mert a lábaim teljesen kész vannak a sok emelkedőtől és lejtőtől, az egész város ebből áll, sokszor egy utcán belül mászik fel és le az ember. 2x mentem be az egyetemre, sikerült végre gyakorlóhoz jutnom.
Tegnap kiderült, hogy ki is lesz a tanárom, Constantin Sandu, akit tegnap még görögnek, ma már románnak mondtak :D Egy gyors e-mail váltás után kiderült, hogy holnap találkozik a tanítványaival az egyetemen, szóval én is bemegyek. Az egyetem igazán szép, 2 épületben jártam eddig, az egyik egy régebbi építésű, ebben vannak a zenész termek, ahogy láttam, a másik épület újabb, ott vannak az irodák, és talán a nagyobb tantermek.

MINDENKI mindenkit megpuszil. Az hagyján, hogy Joao kezdte a sort, mikor ideértem, de az egyetemen az erasmus koordinátor és a kollégái is puszival köszöntöttek. Ráadásul nem a nálunk megszokott  balról jobbra, hanem pont fordítva. Lassan majd ebbe is belejövök :)
Elsőre ennyit, jóéjt! :)

Megosztás a facebookon